Vannak helyek, melyekkel azonnal érzed a kapcsolódást, tudod,  hogy jártál már itt, csak nem tudod, hogy mikor. Ahol megszólítanak az emlékek, egy másik időből, másik térből, másik dimenzióból, s ezek az emlékek tele vannak szeretettel és fénnyel. A Halak időszakában - úgy tapasztalom évről évre - a szellemvilág nagyon közel van hozzánk. Ahogy a természet visszatér az életbe, úgy integet nekünk az a másik dimenzió, ahogy fél évre messzebb kerül tőlünk. Ősszel jön vissza újra hozzánk, amikor rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák és mi belső utazásra indulunk újra. 

Bevallom, én már gyerekkorom óta több időt töltök abban a másik dimenzióban, mint a földi valóságban. A mesék, történetek világában éltem régen, mostanában pedig nap mint nap dolgozom a szellemvilággal. Dolgozom istenekkel, istennőkkel, sárkányokkal, mitikus lényekkel, és igen, kimondottan “szellemekkel” is. Olyan sok dogma és félreértés van a szellemvilággal kapcsolatosan, az egyik ilyen az, hogy félnünk kell ettől a világtól. Pedig a “túlvilág” nem különbözik annyira a mi valóságunktól, csak mások a szabályok.

Elég egy fénykép is ahhoz, hogy a túlvilág közel kerüljön hozzánk, például ha előveszed a családi albumot, megnézed az őseidet, akkor máris kapcsolódtál ezzel a másik dimenzióval.

Vannak olyan helyek is, melyekről láthatsz fényképeket, és az emlékeid is bekapcsolhatnak, holott még soha nem jártál ott. Egy ódon, romos boltív egy elhagyatott házban, egy vaskapu, amit befutott a borostyán, a zöld moha a kőfalon – és a tested elkezd emlékezni, szinte érzed az illatokat és utazol a térben, közben pedig biztos vagy benne, hogy csak képzelődsz.

De ez nem illúzió. Ez az a furcsa, édesen ismerős érzés, amikor a lelked egy fél lépéssel előrébb jár, mint az elméd, és már suttogja is: „Jártál itt.” Nem ebben az életedben feltétlenül. De valamikor. Valahogyan. Itt voltál. 

Anglia számomra rengetegszer hozza ezt az érzést. Angliában él a történelem. Mivel szigetország, sokkal erőteljesebben megőrződtek az emlékek. Anglia egy-egy városa, vidéke, épülete kapu egy másik valóságba. Kapu előző életekbe. Kapu a túlvilágra. És hidd el, az a másik birodalom fényévekre van ettől a kőkemény földi-anyagi valóságtól, amiben élünk. Ez egy varázstalan birodalom, míg a másik dimenzióban minden, de minden a varázslatról szól...

A túlvilág nem “odaát” van - itt is megtalálhatod akkor, ha ráhangolódsz a varázslatra. Ráhangolódsz arra, amit "lehetetlen" megvalósítani, te mégis megteszed. Amikor angyaltollat találsz az úton. Amikor illatokat érzel a semmiből. Amikor érzed, hogy egy sárkány őriz téged. Amikor elmosolyodsz, mikor szép zenét hallasz. A túlvilág nem horrorfilm, ahogy a hollywood-i véleményvezérek próbálják elhitetni velünk. A túlvilág a varázslat földje. 

Azért megyek ki olyan sokszor tanulni Glastonburybe, Avalon evilági városkájába, hogy vége ezen a földön legyek. Feltöltöm a varázslat akkumulátoromat és ilyenkor tudok működni a hétköznapokban úgy, hogy ellensúlyozni tudom az anyagi világot. Ezért viszek minden évben csoportot oda, hogy aki eljön, végre visszakapja az életerejét és újra tudjon hinni a csodában. 

A túlvilág dimenziója úgy bele van szőve a mi valóságunkba, mintha a valóság egy kötött pulcsi lenne, és egymás mellett futnak a fonalak, csak a miénk piros, az övéké fehér. Néha nem látod  – csak érzed. Néha nem hallod – csak tudod. És néha… egy hely, ami egy másik valóságba vezet, úgy dönt, hogy egy pillanatra megmutatja magát.

Nem azért, hogy megijesszen. Hanem azért, hogy emlékeztessen: a világ több, mint amit a szürke hétköznapokba megszoktunk.

Ha nyitottabb vagy (és ha ezt olvasod, valószínűleg az vagy) akkor ismered azt az érzést, mikor egy tér megszólít. Nem hangosan. Nem látványosan. Hanem így:

Illatokkal. A romos házaknak van saját illata. A por és a kő, a nedves moha, a régi fa, a vas, a hideg árnyék. És néha megérkezik egy olyan illat, ami nem illik oda – mintha valaki gyümöcsteát főzött volna … pedig nincs ott senki.

A gyertyalánggal.  Az a bizonyos táncoló fény, ami nem csak a huzattól mozdul meg. Mintha a láng üzenne neked.

Az érzeteiddel. Érzed, nem hallod, hogy valaki teára invitál. És ez nem fenyegő. Inkább… kedves, mint egy gondoskodó nagymama. 

Mert igen – vannak kedves szellemek. Olyan lelkek, akik nem bántani akarnak, hanem kapcsolódni szeretnének hozzád. Olyanok, mint a régi házak jóakaratú lakói: figyelnek, őriznek, és ha tisztelettel lépsz be, akár meg is kínálnak valami kedvességgel, finomsággal.

Nem feltétlenül kenyérrel. Néha csak egy érzéssel.

Azzal a különös meghívással, hogy „ülj le egy percre, légy itt és elmesélünk neked egy történetet. Tanítunk téged a varázsvilágról.”

Van az a túlvilág élmény, ami egyáltalán nem drámai. Nem vízió, nem is nagy történés. Hanem otthonos. Szívmelegető. 

Mintha egy ősi romos házban – ahol a falakat már beborították a növények  – valaki még mindig tartaná a rendet. Mintha a láthatatlan házigazda azt mondaná: „Nem kell sietned. Itt megpihenhetsz. Örülünk neked.”

És ha nagyon figyelsz, szinte hallod az aranyszegélyű porceláncsészék finom koccanását és érzed az almatorta illatát.

Annyira szeretném átírni benned azt a félelmet, ami a túlvilággal és a szellemvilággal kapcsolatos.

Mert a szellemvilág lehet gyengéd.  Lehet mágikus. Lehet szép.

Lehet, hogy hozzájárulás szeretne lenni az életedhez. Lehet, hogy valakinek odaátról van olyan tanácsa, amivel megoldódhatnak a gondjaid. Lehet, hogy ajándékot szeretnének küldeni neked.

A szellemvilág olyan, mint egy régi barát, akivel jó csendben üldögélni. Szavak nélkül tudok kommunikálni egymással. Mint egy régi dal a rádióból, ami megnyitja a szíved. Mint egy rózsaillatú, régi parfüm, amit a nagymamád használt. Ez nem logikus, nem is tudod megmagyarázni, de jó érzés.

Ha van kedved, akkor meghívhatod a szellemvilágot teára. Akkor érdemes ezt megtenni, ha van olyan problémád, amit sehogy sem tudsz megoldani. Elképzelhető, hogy varázslatos, szokatlan megoldás érkezik majd, igen hamar. Fontos, hogy még a Halak időszakában tedd ezt meg, még március 21-e előtt.

Fontos, hogy egyedül legyél ennél a rituálénál.

Főzz egy kanna finom teát.

• Tegyél ki két csészét, tölts beléjük teát.
• Egyiket tedd magad elé, a másikat egy másik terítékhez, mintha egy láthatatlan jelenlét ülne ott..
• Ülj le, és mondd ki halkan:
  „A jóindulatú, tiszta energiákat üdvözlöm. Ha nem ilyen vagy, akkor tűnj el száz kilométerre. Ha fényes vagy, gyere közelebb hozzám. Meghívom a szépséget és a jóságot, kérek bölcs tanácsot.
• Idd meg a teát a saját csészédből, lassan, és közben figyelj, mit érzel.
• Mondd el a gondodat, problémádat, hangosan, és érezd, hogy figyelnek rád.
• Amikor úgy érzed, hogy elfogyott az energia, fújd el a gyertyát, a másik csésze tartalmát öntsd ki valahová a földre kint.
• Mondd nekik: Köszönöm. Távozzatok békével.

S fogod érezni, hogy a szellemvilág szeret téged.

Kívánom, hogy rengeted segítség és támogatás érkezzen hozzád “odaátról”, és tapasztald meg, hogy a csoda és a varázslat létezik, 

Áldással, Luna

S ha érdeklődnél a nyári avaloni elvonulás iránt, ahol elutazunk a Varázslat Földjére, hogy újratöltsük az akkumulátoraidat, KATTINTS IDE a programért.